Összes oldalmegjelenítés

2016. december 21., szerda

Bordó Blend a Windelowers szervezésében - 2016.11.26

November 26-án rendezte meg a Winelovers az idei Bordó Blendet, amit az idei évtől Bordói Novemberként neveznek. Ez volt az utolsó az öt nagy kóstoló sorában. Emlékeztetőként az első a Tokaji Március, a második a Kékfrankos Április, a harmadik a Pezsgő Június, a negyedik pedig az Olaszrizling Október volt. A rendezvénynek ezúttal is a lenyűgözően szép és elegáns Corinthia Hotel Budapest adott otthont. Ez a bemutató volt a legnagyobb a Tokaji Március óta, több mint nyolcvan különböző pincészet jött el közzé tenni tételeit. A rendezvény során tizenegy egyéb kiállító is színesítette a kínálatot. Aki pedig a bordói borok világában mélyebben szeretett volna elmerülni, azt kettő mesterkurzus is várta.

15319425_1566556673371268_1582278968_n.jpg

A rendezvény szokásosan délután kettőtől este tízig tartott. A kóstoló két termet ölelt fel, valamint most is volt egy különterem a mesterkurzusoknak, és a VIP részlegnek. A rendezvény karszalagos volt, így a vendégek kedvükre ki- és besétálhattak a hotelbe. Attól függően, hogy elővételben vagy a helyszínen vetted meg a jegyet, esetleg a VIP-szekcióba is bejuthattál, a jegy értéke 8000 – 14 000 között mozoghatott, ami korlátlan borkóstolásra jogosított fel. A VIP-jegyben benne foglaltatott a búcsúajándék, egy különleges palack bor, egy exkluzív borkóstoló a VIP-teremben, valamint az ajándék kóstolópohár is. A Csonkagroup – Stölzle minőségi üvegpoharait 1500 forintos letéti díjért cserébe lehetett vételezni.


15310321_1566556390037963_1253946491_n.jpg

Mesterkurzusok
A rendezvényen ezúttal mindössze kettő mesterkurzusból lehetett választani, így sajnos ezúttal egyikre sem jutottunk be, mert pillanatok alatt megtelt mindkettő. A teljesség igénye kedvéért azért leírnánk, hogy mi volt ez a kettő. A kurzusokra külön jegyet kellett váltani, mely csak a belépővel együtt volt érvényes, áruk 5000 és 7000 forint volt. Az első mesterkurzus 15:00-tól 16:30-ig tartott, címe: 100% Franc 100% Villány volt. A két előadó, Gere Zsolt és Ipacs Szabó István volt. A második: 17:00-tól 18:30-ig A Top 100 Bor Magazin bemutatja: 2016 legjobb blendjei volt, ennek előadója Dr. Fiáth Attila volt, akitől már több minőségi előadást is hallhattunk az év során.

15310255_1566556980037904_740637449_n.jpg

Ugyanakkor ezen a Nagykóstolón debütált a Borkollégium Pop-Up Schoolja is, amelynek félórás előadásaira bárki ingyenesen beülhetett. Ezek legnagyobb fegyverténye, érdekességük, és közvetlenségük mellett, valóban a rövid idő volt, mert míg egy-egy másfél órás, szinte egyetemei előadás szintjén mozgó mesterkurzoson elfáradhat a hallgatóság (lásd legutóbbi beszámolónkat), addig egy félórás, huszonöt perces érdekfeszítő tálalásban előadott, kötetlen beszélgetés után bárki szabadon dönthetett ott marad-e a következőn is, vagy megy vissza kóstolni az asztalkákhoz. Az is nagyon jó, hogy ezeknek a mini kurzusoknak az árát már a belépő magában foglalta. Remélhetőleg jövőre egyre több ilyen lesz a kóstolókon. A pop-up school este hat és nyolc között négy darab előadást foglalt magában, melyek a következők voltak: elsőként 18:00-18:25 között Bordeaux - bal vagy jobb part? előadó: Sánta Zoltán. 18:30-19:55 között Premier előtt, előadó: Malatinszky Csaba. 19:00-19:55 között A francia gasztronómia Magyarországon, előadó: Clarence Joubert de Cellier, és végül 19:30-19:55 között Great Gere - Kopár Magnum 2007, szintén Sánta Zoltán előadásában.
15328276_1566557093371226_1636502607_n.jpg

A boros kiállítókon kívül ezúttal is nagyon sok egyéb kiállító kapott standot a rendezvényen. A Pellini Lounge-ban sikerült is gyorsan bedobni két kávét. A harapnivaló kínálatot a már jól bevált Stelázsi, Budai Gesztenyés Étterem, Süss-Édes élet, Gourmand Company Terra Tuffola, Picual Delikát, valamint a Finucci Street Food Company termékei adták. Az egyetlen új kiállító a Le Gourmet de Bordeaux volt, akik tört magyarsággal, de annál nagyobb lelkesedéssel kínálták francia ételeiket, nemes penésztől édeskés szalámijukat, valamint kék és zöld érlelt sajtjaikat. Stelázsinál ezúttal két tálat is elpusztítottunk, nagyon finom folyós sajtot, lókolbászt, és füstölt tarját kenyérkével. Budai Gesztenyésnél pedig sikerült mind a négyféle szendvicset végigkóstolni, a lazacos, libamájas volt a kedvencem, a pasztramis viszont csalódáskeltően száraznak bizonyult, főleg az árához képest. Viszont enni kellett, mert ez a kóstoló bizonyult a legdurvábbnak az egész évből. Ez a vendégeken is meglátszódott, este fél tizenegykor szabályszerűen fel kellett őket szólítani a távozásra, mert se kiállító, se fogyasztó nem akarta abbahagyni amibe itt délután három felé belekezdett.

15403223_1566556610037941_1692065987_n.jpg

A nem élelmiszert kiállítók névsora a következő volt. Ezúttal is jelentkezhettünk a Borkollégium kurzusaira, ahol ezúttal még egy csuda finom citromtortát is kaptunk. A folyosón belefuthattunk a Színfolt Kft. fa tárolóiba és Vinturi borszellőztetőibe. Az AC su Misura ruhakiállításába, az Auto Palace M5 legújabb Jaguár autócsodájába, a Szamosszegi Pálinka hívogató alternatíváiba, és egy új kiállítóba, a Luminor Design termékeibe, melyek leginkább a hölgyek figyelmét keltették fel, attraktív, és színes megoldásaikkal. Lényegében ez a borospohár egyik újrahasznosításáról szólt, mégpedig, hogy készíthetünk belőle asztali lámpát is.

15356875_1566557083371227_1326884985_n.jpg

A mostani nagykóstolót egyébként magam is a legjobbnak ítéltem meg a tokaji után, mert nem csak nagyságban, hanem választékban, és változatosságban is fel tudott nőni ahhoz. Kezdjük ott, hogy az Olaszrizlingen csak rizlinget lehetett kóstolni, és bármennyire is próbáltak az évjáratokkal játszani, nem igazán sikerült. A Kékfrankoson meg a borok túl nehéznek bizonyultak, és egy idő után ellaposodott a kóstolás. Itt viszont mindenféle vörösbort hoztak a kiállítók, - többek közt kékfrankost is találtunk -, a választék Cabernet Franc, Cabernet Sauvignon, Merlot, Portugieser volt, tehát meglehetősen szabatosan értelmezték a bordói borokat. Igaz onnét származott a legtöbb, de nagyon sok már sok sok éve hazánkban terem.

15401231_1566557043371231_2030800214_n.jpg

Bálterem (Winelowers terem)
A pincészetek ezúttal is terület alapján voltak csoportosítva a két nagy teremben, a bálteremben Balatonboglár, Balatonfüred-Csopak, Balaton-felvidék, Villány pincészetei, valamint egy egy borosgazda kapott helyet Ausztriából, illetve Erdélyből.

15320395_1566557040037898_1405806631_n.jpg

Kezdjük balatoni borokkal, ahonnét a két legnagyobb kiállítón, a Kristinus Borbirtokon és Garamvári Szőlőbirtokon kívül, a Pántlika Pincészet - Dörgicse Bor Kft. a Fáncsi Hegyi Pince, a Bujdosó Szőlőbirtok, a Katona Borház, a Várszegi Pincészet, és a Pócz Pincészet érkezett. A másik terembe mindösszesen egyetlen pincészet bora került be a Winelovers szelekciójába, ez pedig a Konyári Pincészet volt. A legtöbb időt a Pócz Pincészetnél töltöttük, ahol nem csak, hogy végigkóstoltunk minden létező tételt, de sorozatosan visszajártunk, egészen addig mígnem a rendkívül készséges hölgy furkósbottal nem hajtott el minket. Mindenkinek merem ajánlani boraikat, nem csupán azért mert a felső kategóriát képviselik, hanem mert nagyon szívélyes volt a kiszolgálás is, ami szerintem fontos.

15403045_1566556603371275_862156649_n.jpg

Ha leszámítom az Osztrák Bor-ászok Kft.-t Ausztriából, és az erdélyi Cramele Recast, akkor elmondható, hogy a Báltermet egyértelműen a villányi borok dominálták. Tizennyolc különböző pincészet érkezett a térségből. Ezek közé tartozott a Bock Pince, Bakonyi Péter Pincéje, a MOKOS Családi Pincészet, a Günzer Pincészet, a Vinatus, a Csányi Pincészet, a Linbrunn Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, a Polgár Pincészet, a Vin Art Pincészet/Koch Borászat, a Ruppert Borház, Ősi Gábor Pincészete, a Vojtek Pince, a Matias Borászat, a Maul Pincészet, a Frankos Borház, és a Bocor Fogadó és Pince. Valamint a Winelovers szelekciója még elhozta a térségből a Vylyan Pincészet, a Sauska Borászat, és a Halasi Pincészet tételeit. Ebből turnusból, a legtöbb időt a Matias standnál töltöttük, ahol végre két ősrégi rejtély is megoldódott a számomra. Hogy jön egymáshoz a bor és a könyv, és miért Alexandrának hívják Matyi Dezső könyvbirodalmát. Tudniillik onnét voltak ennyire ismerősek a borház palackjai. Ennek az embernek eszméletlen sok ellensége van ebben az országban, de hogy egy végtelenül romantikus fószer azt le se tagadhatná, elvégre a lányáról nevezte el az életművét...

15356119_1566556963371239_1507635972_n.jpg

Valetta I. (Borászportál terem)
Az ide vezető úton nyílt lehetőség a VIP-jeggyel rendelkezőknek betérni a VIP-loungeba, ahol olyan tételeket is megkóstolhattak, amelyeket máshol nem állítottak ki. A mesterkurzusterem mellett Ismételten volt Csúcsborok terme, ahol nyugodt körülmények között lehetett kóstolni a hazai vörösbortermelés csúcskategóriás termékeit. Az itt kóstolható borok a következő pincészetekből érkeztek. Havas & Tímár Pincészet (Franon 2013), Liszkay Borkúria (Cabernet Sauvignon 2012), Tüske Pince (Baranyavölgyi Cabernet Franc 2012), Figula Pincészet (Öreghegyi Cabernet Sauvignon Hordóválogatás 2011), Gere Attila Pincészete (Attila 2009 Grand Vin de Villány), Malatinszky Kúria Organikus Szőlőbirtok (Cabernet Sauvignon szűretlen 2008; Cabernet Franc szűretlen 2007; Merlot szűretlen 2007), Tiffán Ede és Zsolt Pincészete (Tiffan's Lucia 2011); Gyukli Pince (Cabernet Sauvignon Grandioso 2015), Takler Pince (Cabernet Franc Reserve 2009), Báthory (Villányi Cabernet Franc 2015).

15356796_1566557060037896_359217391_n.jpg

A Borászportál teremben helyet kapó régiók a következők voltak: Eger, Szekszárd, Pécs, Mátra, Sopron, Tolna, Zala és a Kunság. Az itt uralkodó két legnagyobb régiót Szekszárd és Eger jelentette. Egerből hét pincészet érkezett: a Vincze Béla Borászat, a Petrény Winery, a Thummerer Pince, a Gajdos Pincészet, a Gróf Buttler Zrt., és az Egri Korona Borház. Következzenek a szekszárdi pincészetek, amelyek között olyan nevek voltak megtalálhatóak mint Dúzsi Tamás Pincéje, a Fritz Pincészet, a Lajvér Borház, a Vida Családi Borbirtok, a Mikóczi Pincészet, a Fekete Borpince, a Schieber Pincészet, a Twickel Szőlőbirtok Kft., a Bodri Pincészet Kft., és a Sárosdi Pince. Valamint a Winelovers Szekszárdról is hozott három további tételt Bősz Adriántól, a Mészáros Borházból, és a Szeleshát Szőlőbirtok és Pincészetből.

15319409_1566558060037796_1479093624_n.jpg

Végezetül, de nem utolsó sorban összesen nyolc pincészet érkezett az egyéb vidékekről, értelemszerűen, mindenhonnét egy. A Cezar Winery Zalából, az Euro Bor Kft. - Tűzkő Birtok és a Gróf Apponyi Pince Tolnáról, a Taschner Bor és Pezsgőház Sopronból, Szecskő Tamás Pincéje a Mátrából, a Planina Borház Pécs mellől, és a Gedeon Birtok Kft. a Kunságról. Valamint a Winelovers szelekció keretén belül a Weninger Pincészet. Ebben a teremben a legtöbb időt egyébiránt a Winelovers standjánál töltöttük, ahogy nagyon sokan mások is, kisebb tömeg alakult ki a prímán összeválogatott pincészetek borai körül, így nem is lehet csodálni, hogy szinte az összes tétel pikk-pakk elfogyott. Aki nem sietett bizony lemaradt a különlegességekről. "Már mindent megmutattunk, amit érdemes kóstolni." Külön kitérnék itt is a nagyon szíves és kedves kínálásra, melyet a fáradhatatlan lányok garmadája biztosított.

15327757_1566557166704552_484904756_n.jpg

Mint minden alkalommal, ezúttal is szeretnék köszönetet mondani a meghívásért dr. Tábor Istvánnak, a Trinety Media Kft. ügyvezetőjének. Köszönjük az egész évben megrendezésre kerülő, minőségi boros rendezvényeket!

fotók: Magyar Nikoletta

Ha tetszett a beszámoló, kérlek lájkold a Facebook oldalunkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...