Összes oldalmegjelenítés

2017. június 1., csütörtök

Így hűtsd a borodat! - Borszakkör



A bor hűtésének a legegyszerűbb módja természetesen az, ha beteszed a hűtőbe. Vagy ha eleve hűtve, például pincében tárolod. De nincs mindenkinek hűvös pincéje (pedig milyen jó lenne nyáron levonulni a hatodikról a párás palackok közé), és nem is pakolhatjuk tele a hűtőt borral, főleg, ha van egy kis betárolt készletünk.

Nem is érdemes, mert a hűtő tönkreteszi a bort, de ez egy másik lecke témája lesz.

Szóval kihozzuk a kiszemelt palackot a rejtekhelyéről, hogy lehűtsük. Hűtő? Fagyasztó? Jegesvödör? Borhűtő kütyük? Lássuk.

A hűtőszekrény, mint említettem, csak rövidtávon jó a száraz levegője miatt. Ha van egy óránk a bor lehűtésére, a legjobb megoldás.

Ha gyorsan kell lehűtenünk, kézenfekvő a fagyasztó, mégsem ajánlanám. Mert bár mindig úgy tesszük be ide az italt, hogy mindjárt kivesszük, tegye fel a kezét, sosem vett még ki jégtömbbé fagyott sört.

Tartsunk inkább a fagyasztóban jégkockát. Nem is kell sok, főleg, ha alkalmazunk egy kis trükköt! A jeget alapesetben egy vödörszerű edénybe tesszük, és némi vizet öntünk hozzá, így állítjuk bele a palackot. Ez így is elég jól működik, de most jön a trükk: sózzuk meg a jeges vizet. Aztán ne is menjünk messzire, mert perceken belül bonthatjuk fel a hideg borunkat. Mi a magyarázat? A sós víz olvadás- és forráspontja alacsonyabb, mint a tiszta vízé, ezt kipróbálhatjuk a majdnem felforrt vízzel is: megsózva azonnal felforr. Amikor a jeges vízbe sót teszünk, az oldat töménységének változásával az olvadáspont lecsökken. Emiatt a jég hirtelen olvadni kezd, a halmazállapot-váltáshoz viszont energiára van szükség. Ezt a jég a melegebb bortól fogja elvonni, így lehűtve azt.

Ugyanezen az elven működnek a máz nélküli agyag borhűtő hengerek. Ezeket átitatjuk vízzel és beletesszük a palackot. Az agyagedényből párolgó víznek megint csak energia kell a halmazállapot megváltozásához, és ezt a bortól fogja elvonni.

(És még panaszkodtunk a középiskolában, hogy olyan dolgokat kell megtanulnunk, amit az életben sosem fogunk használni…)

Ezeken kívül pedig lehet kapni számtalan kisebb-nagyobb kütyüt, biztosan van is, aki szereti használni őket, mert szépek, sokuk design termék, ajándékba meg érdekességnek jók, de megtörtént esetek bizonysága szerint túl lehet élni egy borozást ezek nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...